Rendezvények országszerte

Tavasz kezdetével hamarosan megkezdődnek a rendezvények. Azt gondolom, a hosszú tél után mindig felüdülés, ha az ember kikapcsolódhat egy kicsit. Te is szoktad hosszúnak érezni a telet?

A rendezvények

sebo-band-824512_640Minden féle rendezvény szokott lenni a mi városunkban. Nálatok mik szoktak lenni? Itt minden féle, a vendéglátó rendezvényektől a különböző búcsúkig minden. Vannak még májusfa állítók is. Sőt, a néptáncosok ki is szokták táncolni.

Emlékszem, tavaly az egyik táncos párja volt az, akinek állítottak májusfát, és meg is kérte a fiú a lány kezét. Helyesek voltak.

Persze a legjobban a nyári időszakot szeretem. Annál nincs is jobb, hiszen sokáig világos van, meleg, és az estéken is nyugodtan lehet egy szál felsőben lenni, hiszen akkor sem fázunk. Ha van lehetőségünk el szoktunk menni, a baráti társasággal.

Rendezvények országszerte

Persze nem csak nálunk van lehetőség a szórakozásra, és a kikapcsolódásra. Mint említettem, sok város tart rendezvényeket ilyentájt. Vannak városok, akik évente megrendezik már, hagyomány szerűen a különböző fesztiválokat. Vannak halászlé főző napok, de hallottam már egyébről is.

A fiatalok körében igen közkedveltek azok a fesztiválok, amik akár több naposak is, és lehetőség van sátras táborozásra. Azt gondolom, sok fiatal nem feltétlenül igényli az extra körülményeket, őt inkább az érdekli, hogy szórakozzon, kikapcsolódjon. Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ezek a rendezvények.

Remélem, hogy nem húzódik el túl sokáig a tél, és hamarosan élvezhetjük majd a tavasz varázslatos szépségét, miként újjáéled minden.